FONTOS Régóta nem történt ilyen a benzin árával
Egyre jobban kiéleződik az uniós költségvetéspolitikai vita

Egyre jobban kiéleződik az uniós költségvetéspolitikai vita

Az Európai Bizottság már tavaly novemberben jelezte, hogy a magas költségvetésihiány- és az elszálló államadósságszintek miatt visszahozná a Stabilitási és Növekedési Paktum által megkövetelt fiskális szigort. Bár áprilisban már megállapodásra akarnak jutni a tagállamokkal, egyre több ország szólal fel a keménykedés ellen. Most Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke is beleszállt a javaslatba.

Ha késlekedünk, abból baj lehet: már a német jegybankelnök is idei EKB kamatemelésről beszél

Ha késlekedünk, abból baj lehet: már a német jegybankelnök is idei EKB kamatemelésről beszél

Ha az inflációs helyzet még márciusban sem változik, akkor azt fogom szorgalmazni, hogy el kell kezdeni normalizálni az Európai Központi Bank monetáris politikáját, ami első körben az eszközvásárlások leállítását jelentené, második körben pedig azt, hogy még az év vége előtt kamatemelésre is sor kerülhet – ezt az erős kijelentést tette az új német jegybankelnök a Die Zeit-nak adott, szerda este megjelent interjúban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.